Ideál Nyár







Hiba
  • Hiba történt a hírcsatorna adatainak betöltésekor.

Könnyű nyári menü

 

A nagy nyári hőségben sokszor kihagyjuk az evést, mert nem kívánjuk a nehéz, terhelő, kalóriadús étkeket, csak a könnyen emészthető zöldségből készült menük esnek jól. A következő oldalon könnyű zöldségből készült recepteket találhatnak. Jó étvágyat kívánunk!

Zsályás fehérbab-leves

- Hozzávalók: 35 dkg burgonya, fél kg nagy szemű fehér bab, 1 fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 3/4 l zöldségleves, 1 dl tej, 1 babérlevél, só, őrölt bors, 1 kávéskanál reszelt citromhéj, 6-8 zsályalevél.

- Elkészítés: A burgonyát kockákra vágjuk, a babot lecsepegtetjük. Az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát, a babot, burgonyát a tejjel, babérlevéllel együtt a levesben 10 percig együtt főzzük. (A babból 2 evőkanállal tegyünk félre.) A babérlevelet kivéve átpasszírozzuk a zöldségeket, sóval, borssal, citromhéjjal ízesítjük. A levest az apróra vágott zsályalevelekkel és a félretett babbal díszítve tálaljuk.


Töltött gomba

- Hozzávalók: 3 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olívaolaj, 3-4 paradicsom, 1 kávéskanál oregano, só, fekete bors, fél citrom leve, 1 csokor petrezselyem, 2 fej vöröshagyma, kevés kakukkfű, 20 dkg barna rizs, fél liter zöldségleves, 10 nagyobb fej gomba, 1 piros húsú paprika, 10 dkg sajt, 1 evőkanál margarin, 4 evőkanál besamelmártás.

- Elkészítés: 2 gerezd fokhagymát finomra vágunk és 1 evőkanál forró olajon megpároljuk, a darabokra vágott paradicsomot beletéve kb. 5 percig főzzük. A fűszerekkel és a citromlével ízesítjük és hozzákeverünk még 2 evőkanál finomra vágott petrezselymet.

A vöröshagymát és a maradék fokhagymát apróra vágjuk, a kakukkfű leveleit letépkedjük. Ezek felét megpároljuk 2 evőkanál forró olajon, beletesszük a rizst, felengedjük zöldséglevessel. Ezután egy felfújtformába öntjük, és lefedve sütőben 200 fokon kb. 30 percig főzzük. A gombát megtisztítjuk, szárait kitörjük, apróra vágjuk, a paprikát kockára szeljük, a sajtot lereszeljük.

Felforrósított margarinon megpároljuk a gombaszárat, a maradék hagymát, a paprikát és fűszerezzük. Rászórjuk a maradék petrezselymet. Az egészet elkeverjük a besamelmártással és 3 evőkanál reszelt sajttal. Ezzel a töltelékkel töltjük meg a gombafejeket, megszórjuk reszelt sajttal. A megtöltött gombafejeket ráültetjük a rizsre és fedő nélkül 10 perc alatt átsütjük.


Burgonya-karalábé gratin

- Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 50 dkg karalábé, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, szerecsendió, 2 dl tejszín, 5 dkg reszelt sajt.

- Elkészítés: A meghámozott, megmosott burgonyát és karalábét egészen vékonyan felszeleteljük. Fokhagymával kidörzsölünk egy tűzálló tálat, majd olajjal kikenjük, megszórjuk zsemlemorzsával. Beletesszük a zöldségeket, leöntjük tejszínnel és megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegített sütőben közepes hőfokon kb. 30 percig sütjük.


Burgonya-karalábé gratin másképp

- Hozzávalók: 1 csomag szárított, vagy 30 dkg friss gomba, 1/4 l zöldségleves, 50 dkg karalábé, 50 dkg burgonya, só, bors, 1 fej vöröshagyma, 1 csokor póréhagyma, kakukkfű, 1/8 l tejszín, 15 dkg reszelt sajt.

- Elkészítés: A gombát a forró levesbe áztatjuk. A meghámozott, megmosott burgonyát és karalábét vékonyan felszeleteljük. Belerakjuk egy margarinnal kikent tűzálló tálba. A vöröshagyma- és póréhagyma-karikákat olajon 2-3 percig pároljuk, majd a megpuhított, vagy a friss, apróra vágott gombával együtt a zöldségekre rakjuk. Ráöntjük a levest és a reszelt sajttal elkevert tejszínt.


Spenóttorta

- Hozzávalók: 10 dkg hajdinaliszt, 10 dkg búzaliszt, 10 dkg vaj, 1 tojássárgája, só, 1 kg spenót, 2 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj, őrölt bors, kb. 15 dkg húsos paradicsom, 20 dkg juhsajt

- Elkészítés: A kétféle lisztből a vajjal, tojássárgájával, 1 kávéskanál sóval és 2-3 evőkanál jéghideg vízzel sima tésztát gyúrunk. Kör alakúra formázzuk és leterítve kb. 1 órára hűtőszekrénybe tesszük. A spenótot megmossuk. A megtisztított vöröshagymát és fokhagymát kockára vágjuk és forró olajban megpároljuk.

Hozzáadjuk a spenótot, és lefedve együtt pároljuk. Sózzuk, borsozzuk. Végül belekeverjük a megmosott paradicsomot és a kockára vágott juhsajtot. A tésztát egy tortaformába terítjük, rárakjuk a spenótos tölteléket, és 200 fokon kb. 35 percig sütjük.


I. Salátaötletek

Peperonata

- Hozzávalók (6 személyre): 2 db piros színű és 2 db zöld színű paprika, 4 evőkanál olívaolaj, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 4 db paradicsom, só és feketebors

- Elkészítés: A paprikákat félbevágjuk, magházukat eltávolítjuk és csíkokra vágjuk. Egy serpenyőben megmelegítjük az olajat és a vékony karikákra vágott hagymát 5 percig puhára pároljuk benne. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a paprikaszeleteket és lefödve takaréklángon 10-15 percig pároljuk.

Időnként megkeverjük. Beletesszük a serpenyőbe az apró darabokra vágott paradicsomot is, sózzuk, borsozzuk és kevergetve további 10 percig főzzük. Hűlni hagyjuk és külön tányérkákban szervírozzuk.

Francia öntet

- Hozzávalók: 175 ml olívaolaj, 4 evőkanál borecet, 1 teáskanál francia mustár, 1 cikk zúzott fokhagyma, 1 teáskanál méz, só, bors.

- Elkészítés:A hozzávalókat üvegbe tesszük, ledugaszoljuk és fölrázzuk. 250 ml öntet lesz belőle.

Mézes-citromos öntet

- Hozzávalók: 4 evőkanál citromlé, 2 evőkanál méz, 3 evőkanál olívaolaj, só és bors.

- Elkészítés: A hozzávalókat öntsük egy üvegbe, dugaszoljuk be és rázzuk össze. Az öntet 150 ml lesz.


II. Saláták

Kaliforniai káposzta

- Hozzávalók (6 személyre): 1 db alma, 4 evőkanál mézes-citromos öntet, 2 narancs,
125 -125 g nagy szemű fekete, illetve zöld színű szőlő, 250 g fehér káposzta, 2 evőkanál metélőhagyma, 2 evőkanál pirított napraforgómag.

- Elkészítés: Az alma magházát kivesszük, vékony csíkokra vágjuk és az öntetben állni hagyjuk. A narancsot meghámozzuk, cikkekre bontjuk és beleteszszük az alma mellé a tálba. A szőlőszemeket megfelezzük és kimagozzuk, a káposztát és a metélőhagymát finomra vágjuk és a pirított napraforgómaggal együtt a tálban összekeverjük.

Meleg burgonyasaláta

- Hozzávalók (4 személyre): 500 g újkrumpli, 3 evőkanál francia öntet, 3 evőkanál apróra vágott menta, só.

- Elkészítés: Forró sós vízben héjában megfőzzük a burgonyát. Meghámozzuk, lecsöpögtetjük és még melegen beleforgatjuk az öntetbe. Tálalóedényen azonnal asztalra adjuk.

Citromos édeskömény-saláta

- Hozzávalók (4 személyre): 2 gumó édeskömény, 3 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál olívaolaj, só, bors.

- Elkészítés: Vágjuk le az édeskömény szárait és külső leveleit. Vágjuk félbe a gumót, szeleteljük vékony csíkokra. A többi hozzávalóval együtt tegyük salátástálba, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Egy órán át állni hagyjuk, tálalás előtt keverjük meg. Ez a különleges saláta főként halételekhez illik.

Karibi saláta

- Hozzávalók (4-6 személyre): 1 db sárgadinnye, 1 db hámozott mangó, 1 banán, 3 evőkanál fehér rum, díszítésnek egy-két levél citromfű.

- Elkészítés: A dinnyét felezzük, kivágjuk a héjából és felszeleteljük. A mangót hosszában, a maghoz legközelebb felezzük, éles késsel eltávolítjuk a magot. A mangót szeleteljük és a dinnyéhez tesszük a tálba. A banánt karikázzuk, hozzáadjuk a rummal együtt a gyümölcsökhöz. Megkeverjük és a fél dinnyehéjban citromfűlevéllel díszítve tálaljuk.


III. Desszertek

Görögdinnye szőlővel

- Hozzávalók (4 személyre): 1 kisebb görögdinnye, 250 g fekete szőlő, felezve, kimagvalva, 1-1 citrom és narancs leve, 2 evőkanál méz, a díszítéshez néhány mentalevélke.

- Elkészítés: A dinnyét negyedeljük, kivágjuk a belsejét, kimagozzuk és kockára vágjuk. A szőlővel együtt tálba tesszük. Összekeverjük a mézzel a citrom és a narancs levét, majd ráöntjük a gyümölcsre és egy órán át állni hagyjuk. Kompótostálkákban tálaljuk, mentalevéllel díszítjük.

Sárgabarack-narancs krém

- Hozzávalók (6személyre): 250 g durvára vágott, aszalt sárgabarack, 300 ml narancslé, 2 banán, 2 evőkanál Grand Marnier (narancslikőr), 1 narancs, 142 ml tejszín, 2 teáskanál méz, 150 g natúr joghurt.

- Elkészítés: A sárgabarackszeleteket a narancslével tálba tesszük éjszakára. A banánt karikákra vágjuk és a Grand Marnierrel hozzátesszük a barackhoz, jól összekeverjük és áttesszük egy üvegtálba. Burgonyahámozóval a narancs felét lehámozzuk, a héjat vékony csíkra vágjuk és félretesszük.

A maradék héjat lereszeljük, a kicsavart fél narancs levéhez keverjük, elvegyítjük a mézzel, a tejszínnel, majd kemény habbá verjük és összekeverjük a joghurttal. Ezt a habot a gyümölcssalátára halmozzuk, narancshéjcsíkokkal díszítve tálaljuk.

Dinnye-kivi zselé

- Hozzávalók: 1 nagy sárgadinnye, 250 g felezett, magozott fekete szőlő, 2 kivi hámozva, vékonyra karikázva, 150 ml víz, 50 g porcukor, 1 citrom vékonyra vágott héja és leve, 25 g zselatin vagy agar-agar, áztatásához 6 evőkanál víz, 150 ml fehérbor, 142 ml tejszín

- Elkészítés: A dinnyét felezzük és húsából gömböket kanalazunk, vagy kockára vágjuk. A szőlővel és a kivivel együtt beletesszük egy tálba. A vizet, a cukrot és a citromhéjat egy lábosban a cukor olvadásáig melegítjük.

Öt percig kevergetjük, majd beletesszük a közben beáztatott zselatint, és feloldjuk benne. Hűlni hagyjuk, majd hozzáadjuk a citrom levét és a bort. Ráöntjük a gyümölcsökre. Üvegtálkákba porciózzuk és tálalásig hűtjük. Tejszínhabbal díszítve tálaljuk, de külön is adhatjuk hozzá a habot.

- Zs. -
Hozzászólások (0)Add Comment

Szóljon hozzá Ön is!
smaller | bigger

busy
 
Ideál Online hírek
SZÉPSÉG

A 3 legjobb nyári arcpakolás

News image

Fárasztó volt a napja? Ne sajnáljon bőrétől egy hűsítő, friss ...

Bővebben

A nyár típus

News image

Ezerfélék vagyunk, lelkialkatunk, egészségtípusunk vagy akár külsőnk alapján. A humán ...

Bővebben

Szépségtippek bikiniszezonra

News image

 Nincs mese, nyáron nekivetkőzünk. Az „ápol és eltakar” ruháinkat lengékre ...

Bővebben
-
+
1
UTAZÁS
  • 0
  • 1
prev
next

A török Riviéra

News image

Bölcsen cselekedtek török barátaink harminc évvel ezelőtt, amikor elhatározták, hogy  ...

Bővebben

Búváriskola

News image

A tenger titokzatos állataival természetfilmek jóvoltából már sokan találkozhattunk, de ...

Bővebben

Útipatika

News image

Az alapot a jól ismert higiéniás és táplálkozási tanácsok jelentik, ...

Bővebben

Veszélyes nyaralás

News image

Aki trópusi országokba tervezi utazását, feltétlen nézzen utána az adott ...

Bővebben

Elsősegély-ABC nyaralóknak

News image

Akár a hegyekbe utazunk, akár a vízparton töltjük szabadságunkat, természetesen ...

Bővebben

Szúnyogmentes nyaralás

News image

Az ember harca a szúnyogokkal végtelen, ráadásul egyáltalán nem sikertörténet. ...

Bővebben
EGÉSZSÉG

Nyári vérnyomásgondok

News image

„A melegebb hónapokban rendszeresen kiugrik a vérnyomásom, és időnként összevissza ...

Bővebben

Nyári felfázások

News image

"Sajnos minden nyáron gyakran felfázom, amikor nyaralni megyek, és többször ...

Bővebben

Nyári elsősegély 1x1

News image

Mit tegyünk, ha a testünk már nem bírja a napsütést? ...

Bővebben
-
+
1
ÉLETMÓD

Üdítő nyári ételek

News image

Figyelem: a saláta nem savanyúság és nem is az önmegtartóztató ...

Bővebben

Napozási 1x1

News image

A Nap rejtélye: miért szeretjük annyira? Milyen hatással van ránk? ...

Bővebben

10 hűsítő tipp

News image

25-30 °C árnyékban, egyetlen levél sem rezzen. Nézzük hogyan vészelhetők ...

Bővebben
-
+
1



IDŐJÁRÁS
15 napos idojárásjelentés 15 napos idojárásjelentés
Oldalainkat 1 vendég böngészi